Üzleti hálózatok


Kapcsolati tőke felhasználása - kiterjedt üzleti hálózatok

Legtöbbünk életében elérkezik egy pont, amikor belátjuk: a dolgok már nem mehetnek úgy mint korábban. Változatlan szemlélettel és tevékenységekkel ugyanazokat az eredményeket hozzuk létre. Idő, pénz, egészség - e három terület valamelyike (esetenként mindegyike) csorbul.

Az így megszülető elégedetlenség jelentős mértékben képes lerontani életminőségünket. Botorság lenne más eredményeket várni, ha semmin sem változtatunk, ugyanakkor érthető, ha időnként hezitálunk, hiszen a változtatás többnyire nem egyszerű. Alapos felkészülést és kitartást, ezzel együtt időt kíván, mely fölött rendszerint nem rendelkezünk. Szembe kell néznünk önkorlátozó tudati programjainkkal (vö. önszabotázs), tevékenységeinket priorizálnunk kell, és nagyon jó, ha vannak olyan személyek, akikre mindig számíthatunk. Sőt, valódi támogató közösségre van szükségünk, melynek tagjai elköteleződtek amellett, hogy egymás céljainak elérését kölcsönösen segítik. Ezt akár Mesterelme együttműködésnek is hívhatjuk.

Előbb vagy utóbb ráébredünk arra, hogy nekünk magunknak kell változnunk. Ha változtatna - mert több pénzre, értékelhető mennyiségű szabadidőre vagy jó közérzetének helyreállítására van szüksége -, de még nem tudja merre és miképpen,

töltse ki kérdőívünket, illetve jelentkezzen díjmentes konzultációra.

Nagyfokú szabadságot biztosító, ugyanakkor felelősségteljes munkához

i) kellő szabadságvággyal és tanulási hajlandósággal bíró,

ii) célorientált és kitartó, továbbá

iii) jó kommunikációs készséggel rendelkező, együttműködésre kész partnereket keresek.

Olyan embereket, akik változtatni akarnak az életükön, a bevételek, az egészség, a rendelkezésre álló idő vagy az önfejlesztés terén. Olyan digitális infrastruktúrát alkalmazunk, melynek segítségével mindegyik terület fejleszthető. Csapatunk az egész országban a második legdinamikusabban fejlődő közösség, miközben az egyik legfiatalabb. Korszerű automatizált marketing megoldásokat és vállalkozásfejlesztési applikációt kínálunk partnereinknek. És a legjobb mentort, akit csak kívánhatnak.

Kapcsolat

Modern korunkat jellemző teljesítmény-központúságunk arra sarkall minket, hogy szinte minden percünket beosszuk. Így teljesen érthető - de mindenképpen kerülendő -, ha a sok teendő mellett éppen önmagunkra nem jut időnk. Az énidő biztosítása létfontosságú nemcsak a jó hangulatunk, de az egészségünk megőrzése miatt is. Sőt, az egyensúly visszaszerzése érdekében egyetlen fent említett terület sem elhanyagolható.

Azáltal juthatunk el a harmóniához, ha a) testünknek megadjuk a megfelelő építőköveket; b) kellően magas az energiaszintünk ahhoz, hogy kibillenthetetlenek legyünk; c) tiszta vízióval bírunk azt illetően, merre haladunk és mit szeretnénk elérni, d) bevételeink kellő mozgásteret biztosítanak számunkra e) privát és üzleti szociális hálónk egyaránt élő, kiterjedt és rugalmas, továbbá f) megfelelő szellemi táplálékot veszünk magunkhoz, mely hozzásegít önismeretünk elmélyítéséhez.

Társadalmunkban sokan rendszerint úgy fogják fel a célokat, hogy mik azok a tárgyak, amelyeket birtokolni vágynak. Majd a sorban azok a dolgok következnek, amelyeket tenni kívánnak és csak kevesen vannak, akik egyáltalán elgondolkodnak azon, hogy milyen emberek szeretnének lenni 5-10 vagy akár 30 év múlva. Még kevesebben indulnak el a transzformáció útján, pedig valójában ez a legfontosabb teendőnk. Ez az út az általánosan követett sorrenddel éppen ellentétes: lenni - tenni - birtokolni.

Az elszánás az első lépés, önmagunk képzése pedig a második, melyet a tanultak begyakorlása, majd élesben történő tesztelése és rendszeres konzultáció (kiigazítás) követ. Ahhoz azonban, hogy a megfelelő - minket előre vivő - változások menjenek végbe bennünk, meg kell találnunk a miértünket, a legalkalmasabb képzést, a leginkább támogató közösséget és főként a legmegfelelőbb oktató(ka)t, aki(k) a legjobbat képes(ek) kihozni belőlünk. Éppen ilyen mentor segítségével képződtem, akitől igen fontos dolgokat tanultam meg. Mindazok, akik nyitottak személyiségük struktúrájának előnyös megváltoztatására, hasonló utat járhatnak be.

Ha Ön már nyitott egy ideje a változtatásra, de még tisztázni szükséges az irányt, illetve felkeltette az érdeklődését egy olyan módszer és közösség, mely valódi fordulatot hozhat élet- és üzleti szemléletében, kapcsolatainak építésében és céljai újradefiniálásában, javaslom, hogy töltse ki kérdőívünket.

Ne feledje, hogy nincsenek rossz válaszok! Igyekezzen Önmaga számára feltárni, hogy mit is szeretne igazán elérni. Bízom benne, hogy egy beszélgetés során is megismerhetem és együtt közelebb juthatunk valódi céljai meghatározásához és eléréséhez egyaránt.

Kapcsolat 

© 2023 Szoboszlai-Solutions, Sennweg 12, 4030 Linz, Austria
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!